Gyermekeknek Felnőtteknek Pályázatok
 


Az emésztésről

Már nagyon sok érdekes dolgot megtudtunk sok élelmiszerről, de mi történik azután, hogy elfogyasztottuk az ételt?

Az elfogyasztott élelmiszereknek át kell haladniuk a teljes emésztőrendszeren (az emésztőszervek összességén) ahhoz, hogy szervezetünk hasznosítani tudja a bennük rejlő tápanyagokat. Az emésztőrendszer a következő részekre tagolódik:
  1. Az ételeket először a szánkban a fogak segítségével felaprítjuk, és a nyállal megnedvesítjük. Ez mindössze néhány másodpercig, alaposabb rágásnál tovább is eltarthat. Ezzel kezdetét veszi az emésztés. Először rágjuk meg alaposan az ételt, és csak azután nyeljük le.
  2. Ezt követően a már pépes étel a nyelőcsövön át lejut a gyomorba, ahol az étel a savas folyadékok, a gyomornedvek hatására még kisebb darabokra bomlik. Ehhez a folyamathoz 1-3 óra szükséges.
  3. A nyombél arra szolgál, hogy összekeverje a lebontott ételt az epével, amit a májunk állít elő, és összekeverje a hasnyálmirigy váladékával is. Ennek során a pépes étel még kisebb alkotóelemeire bomlik.
  4. Ezt követően az ételpép a vékonybélbe kerül. Ennek a mintegy öt méter hosszú "tömlőnek" a belső felülete nagyon ráncos, így nagy felületen képes felvenni a tápanyagok legnagyobb részét. A tápanyagok a bélfalon áthatolva a vérbe jutnak, és a véredények segítségével eljutnak testünk minden egyes sejtjéhez. Ez a folyamat mintegy 7-9 órát vesz igénybe.
  5. Végezetül, ami az élelmiszerekből még megmaradt, az a körülbelül 1 méter hosszú vastagbélbe kerül, ahol a folyadék legnagyobb része újra visszakerül a testünkbe, majd kiválasztjuk a vizelettel. Ez a folyamat 1-3 napig is tarthat.
  6. Végezetül a végbélen keresztül kiválasztjuk a salakanyagokat.

BECENEVED


JELSZAVAD




Elfelejtetted a jelszavad? »
Regisztráció



nutrikid@nestle.hu
  Site térkép |  Kapcsolatfelvétel |  Adatvédelmi elvek